Melior a felhők felett
Szeptember 20-i csapatépítő rendezvényünk a repülés jegyében telt; a délután fő programpontja a nosztalgia repülés volt. A Budaörsi Repülőréren egy rövid városnéző repülésen vehettünk részt a Li-2-es repülőgéppel. Az időjárás tökéletes volt a repüléshez, szikrázó napsütésben csodálhattuk meg az alattunk elterülő fővárost. Sok kollégának ez volt az első felszállása, mely minden bizonnyal maradandó élmény lesz számukra.
A repülőgép a Goldtimer Alapítvány tulajdonában van és a Budaörsi Repülőtéren állomásik. Az alapítvány lelkes munkatársai, akik szívügyüknek tekintik a Li-2-es gépet, felújították és szinte teljesen újraépítették. Az Alapítvány helyszínen tartózkodó munkatársai röviden bemutatták a repülőteret, mely egyébként ipari műemlék, valamint a repülőgépet.
A világ egyetlen üzemképes Li–2-ese 1949-ben épült Taskentben, Üzebgisztánban, az amerikai DC–3 szállító repülőgép licencének alapján. Névadója Borisz Liszunov szovjet repülőmérnök, repülőgéptervező.
A délután a közeli Hacienda Sörkertben folytatódott, ahol a kollégák egy repülés totó kitöltésével számot adhattak tudásukról. Az étterem jóvoltából 3-féle levesből, szavazással, kiválaszthattuk a "Melior levest" is. A választás talán még nagyobb kihívás volt mint a repülés, de a győztes befutó végül a Szarvasgombás fokhagymakrém leves lett.
(A fotók Sári Péter munkái)