Linde Targoncaverseny 2013
A magas színvonalon szervezett eseményen összesen 136 egyéni versenyző indult az egész ország területéről. Az elődöntőben a versenyzőknek két ügyességi akadálypályát kellett teljesíteni, majd a legjobbak az izgalmas fináléban mérték össze ismét tudásukat: 3 db kosárlabdát kellett tolóoszlopos targoncával egy kosárgyűrűbe dobni.
Az éppen nem versenyzők, valamint a hozzátartozók, szurkolók pedig olyan érdekes kísérő programokkal foglalhatták le magunkat, mint a Megabike vagy gyerektargonca.
A Melior csapata (Tátrai László, Kovács Attila, Vincellér Gergő) a középmezőnyben végzett, ami igen jó eredménynek számít, tekintettel arra, hogy a Fiúk más típusú targoncákkal dolgoznak és csak most ismerkedtek a Linde targoncákkal.
Jövőre is szívesen részt veszünk ezen a jó hangulatú versenyen.
Szép volt Fiúk!